„I’ll be your Romeo. You’ll be my Juliet.”

Akkor m�g komolyan is gondoltad. Legal�bbis azt hiszem. Hiszem – ez a kulcssz�. Hittem a mes�ben, hittem, hogy te vagy az Igazi. Mert elhittem, hogy l�tezik az Igaz Szerelem, ami mindent legy�z, �s azt is, hogy te is �gy szeretsz, ahogyan �n akkor, �s minden �ldozatra k�sz lenn�l.

„You’ll be so beautiful, so charming.”

S�rtam, amikor elment�l, �s itt hagyt�l egyed�l. De abba kapaszkodtam, hogy majd megint itt leszel nekem. V�rtam a napot, mikor viszontl�tlak, �s elhittem, hogy sz�p leszek. Mit sz�p – gy�ny�r�. Csak neked, mert szeretsz, �s �n is szeretlek.

„Lying dead in my room. I lost touch with my hands,”

Azt�n a nap elj�tt, �s el is m�lt, de t�ged nem l�ttalak. Kifel� er�snek l�tszottam, de bel�l meghaltam, akkor, ott. Mert fel�bredtem az �lmomb�l, a mes�b�l. Feln�ttem egy pillanat alatt. Elsorvadt a k�p, amit addig l�ttam, ami a lelket tartotta bennem. Soha nem szerett�l �gy, ahogy kellett volna, hazug volt�l. Ezek a hazugs�gok �ltek meg bel�lr�l lassan, apr�nk�nt. De m�g mindig szerettelek, pedig neked nem kellettem, ez f�jt a legjobban.

„And the knife in your back. Short story this tragic ending,”

Meglep�dt�l, ugye? Nem ezt v�rtad volna, f�leg nem t�lem. Tudod mit? �n sem. De akkor m�r nem gondolkodtam. F�jt minden, �s a lelkem k�nl�dott. Tennem kellett valamit, hogy megnyugodjak. Egyszer� volt elhat�rozni, �s ahogy az �tlet megvolt, megvolt a kivitelez�s is. Ilyen egyszer�en t�rt�nt. �s tulajdonk�ppen nem is b�nom. Nincs bennem b�ntudat, mert azt tettem, amit tennem kellett.

„The missing link in the chain of events, that had occured dravely through the years.”

Ut�na mindenkinek elmes�ltem, hogy v�ge. Sajn�lkoztak egy sort, hogy pedig milyen sz�p lehetett volna. Ez igaz – lehetett volna. De nem lett. Mert neked nem volt el�g j�, nem voltam el�g sz�p, kedves, okos. Nem voltam el�g. Most m�r tudom. Hamarabb is r�j�hettem volna? Lehet. Biztos voltak jelen, balj�s pillanatok. De �n mindent r�zsasz�n� k�dben l�ttam, �s meg voltam r�la gy�z�dve, hogy te is azt �rzed, amit �n. Fiatal, naiv �s szerelmes, ez voltam. Szerelmes, teljes lelkemmel, s�t, az eg�sz l�nyemmel. Te pedig tudtad ezt pontosan, nem is v�rt�l m�st. Kisz�m�that�nak tartott�l, �s lehet, hogy �gy is volt. Ennek azonban v�ge. Teljesen. Tulajdonk�ppen m�g h�l�s is lehetn�k neked, hogy felnyitottad a szemem. Mindenkinek fel kell n�nie egyszer, h�t �n megtettem.

„You will not die with me.”

Pedig �gy szerettem volna… De meg kellett tennem. Tal�n elhiszed, vagy tal�n nem, de nekem sem esett j�l. Meg�lni valakit, nem ez a legsz�rakoztat�bb elfoglalts�g. De van olyan, amire hasonl� s�lyoss�ggal lehet csak reag�lni. Te vagy az oka, mint ahogy minden ember a saj�t sors�nak okoz�ja: Ha nem �l�d meg bennem a j�t, a gyermekit, nem gy�tr�d meg a lelkem, akkor nem jutunk id�ig. Mikor lecsuk�dott a szemed, �s tudtam, hogy nem fogod t�bbet kinyitni, akkor meghalt a lelkem is. Meghalt bel�d, de legal�bb nem f�j tov�bb. Vagy azt is mondhatn�m, meghalt veled. Magaddal vitted a t�lvil�gra, vagy egy k�vetkez� �letbe. Rem�lem, ott m�g tal�lkozunk majd, �s sz�p lesz. Hiszen lehetett volna, mindenki megmondta. Majd akkor visszakapom a lelkem is. Vigy�zz r�, rendben?